2016. április 24., vasárnap

Eperhalom




A szezonális gyümölcsökre való tekintettel készítettem egy tortát, eperből. Egyik este találtam ki a receptet, mert már a túrótortát meguntam, és valami újra vágytam.
Mi hárman vagyunk ennél fogva egy kisebb, 18 cm-es formával dolgoztam, de ez most kísérleti volt, és kiderült, hogy a krém mennyisége bőven elég egy normál méretű tortához is...
Hozzávalók:
A piskótához:
- 4 tojás
- 4 evőkanál cukor
- 4 evőkanál liszt
A krémhez:
- 25 dkg eper
- 1 doboz mascarpone
- 1 doboz, kb 200ml habtejszín
- ízlés szerint porcukor, én 10 dkg-ot tettem
- 2 csomag habfixáló
A tetejére:
- 20 dkg eper
- egy csomag piros zselé

A piskótát nem írom le, azt mindenki tud sütni. Én egyenként szoktam a lapokat, összesen hármat, de aki ügyes, az süsse egybe, majd három felé vágja el!
Az epret turmixgéppel pépesítem, majd öszekeverem a mascarpone-val, és a porcukorral. A tejszínt gépi habverővel felverem, bele a két fixáló, majd hozzá adagolom az epres krémet. Ha túl lágynak ítélem, akkor annyit, hogy még kenhető legyen, ne folyós. Kis időre betehetem a hűtőbe.
Ezután rétegezem a tortát, egy piskóta, egy krém. A piskóta teljesen hideg legyen, ez is fontos!
A végén a teljes tortát bevonom, majd az eperszeletekkel díszítem. A zseléből érdemes szilárdabbat csinálni, úgy, hogy kevesebb folyadékot használok, és akkor nem fog lefolyni a tortáról.
Mielőtt felvágom, pár órát pihentetem a hűtőben, de nem kell egy egész éjszakát, mert nincs a krémben zselatin, így tulajdonképpen nem fog teljesen megkeményedni. Ez egy könnyű tejszínes torta, kellemesen édes, mint az élet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Búzából

  Hímző fonal és búzakalászok kombinációja ez az egyszerű dísz. A vágott szárakat tűpontosan cérnával tekertem körbe, mindenféle színben, ma...